LEGFRISSEBB BEJEGYZÉSEK

Megjelent a Fényemberek! :)

Nagy örömömre a napokban már a könyvesboltok polcaira kerül harmadik regényem, a Fényemberek. Túl vagyok egy fantasztikus könyvbemutatón, ahol Tőletek, az Olvasóimtól annyi szeretetet kaptam, hogy az bőven kitart egy újabb könyv megírásáig! :-)

Az alábbiakban kis ízelítő az első misztikus-romantikus regényemből, a Fényemberekből. :-)

A könyvbemutatón készült fotók tömkelegét itt találjátok:

www.facebook.com/gyemantfiu

HÁLÁS KÖSZÖNETEM KLAUSMANN VIKTORNAK, AMIÉRT REMEKÜL HELYT ÁLLT, MINT HÁZIGAZDA, VALAMINT GÁSPÁR KATA SZÍNMŰVÉSZNŐNEK, AKI TÖKÉLETESEN, TELJES ÁTÉLÉSSEL OLVASOTT FEL A FÉNYEMBEREKBŐL - pontosan az alábbi részletet! :-)

 

 "Földrengés, Úristen, földrengés. Ez volt az első gondolatom, amikor egyetlen pillanat alatt magamhoz tértem. Egyszer már éreztem hasonlót, kiskoromban, amikor Manhattan alatt megmozdult a talaj. Csak egy dolog nem stimmelt: most a levegőben voltunk. Ez volt az első repülőutam, de nem féltem – a Chrissel átélt légi élmények után ez már semmiségnek tűnt. Ám a nyugalmam odaveszett, amikor kinyitottam a szemem, és a mellettünk elhaladó, riadt arcú légi utaskísérőre pillantottam.

-         Kérem, kisasszony, csatolja be az övet, és ébressze fel a partnerét! – mondta udvariasan, nagyon erőltetett mosollyal. Világéletemben ki voltam hegyezve a körülöttem lévő emberek hangulatára, így azonnal éreztem, hogy baj van.

A gép egy újabb hatalmasat rázkódott a levegőben. A tekintetem Chrisre siklott, aki a körülményekhez képest túl feltűnően nyugodtan aludt. Atyaég, hogy fogom felébreszteni? Nagy összegeket tennék rá, hogy álmában éppen Astrid társalog vele. Kissé reményvesztetten néztem ismét a stewardess-re.

- Mi a probléma…?

- Ne aggódjon, kedves, csak egy kis légörvénybe kerültünk… - felelt, de a szeme nem azt mondta nekem, mint a szája. – Mindössze jobb, ha mindenki ébren van a gépen, míg ki nem keveredünk belőle…

Elfordította a tekintetét, és kapaszkodva tovább ment, hogy a többi utast is figyelmeztesse a biztonsági előírásokra. Amint kikerültem a látóteréből, Chris felé fordultam, felvértezve magam, felkészülve arra, hogy bármi áron is, de fel fogom ébreszteni őt.

Erre azonban nem volt szükség. Minden ízében megmerevedve, kifürkészhetetlen tekintettel bámult egyetlen pontra, és az égvilágon semmi jelét nem adta annak, hogy lenne okom bármi féle nyugalomra. Olyan volt, mintha a tudata egész máshol járna – de biztosan nem valami kellemes helyen. Félelem, kétségbeesés, megdöbbenés tükröződött az arcán, és szinte megijedtem tőle, amikor egyszer csak rám nézett. Éreztem, hogy kifinomult érzékelő rendszerének köszönhetően már tud valamit, amiről nekem még sejtelmem sincs. Valamit, ami nem lehet jó. Várakozó arccal figyeltem őt, de túl sok időt nem hagyott nekem. Erőteljesen megragadta a vállam.

-         Mennünk kell! Most! – kiáltott rám, olyan hangosan és határozottan, hogy egyszeriben úgy éreztem, minden szempár felénk fordult a gép fedélzetén. Ijedten bámultam rá, az agyam valahogy nehezen fogadta be a hallottakat. Mennünk kell. Indulnunk kell. De hát hova mehetnénk? Hova is mehet az ember több ezer méter magasan a Föld felett?

-         De… Chris… Mi ez az…

-         Nincs időnk, hogy elmagyarázzam – egyszeriben megragadott a vállamnál fogva, hozzáteszem, nem túl gyöngéden, és maga után vonszolt. Szerencsétlenül botladoztam, miközben a gép le- és fel liftezett a légörvényben, néha a plafonon találtam magam, néha a földre szorultam. A csípőmet többször is jól bevertem a kényelmes fotelek karfájába. Értetlenül, rémülten mentem egészen a gép aprócska mosdójáig.

-         Uram, azonnal üljenek le… - próbálkozott határozottan ránk ripakodni a másik, halottfehér stewardess, őt most láttam először.

Chris rám pillantott.

-         A barátnőm rosszul van. Be kell oda bemennie! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon, majd szélesre tárta előttem a mosdó ajtaját. Bementem, a tenyérnyi helyiségbe, hiszen bíztam benne, noha fogalmam sem volt, miért kell a vécében elbújnom, míg kinn a tomboló viharban a gép már csak néhányszáz méter magasan küszködik a levegőben. Az agyam kétségbeesetten kattogott, kerestem az összefüggéseket, de nem találtam őket sehol. Létezik, hogy a Sötétek feljuthattak a gépre? Istenem, minden létezik! Vagy Astrid... A vihar... Mire a következő pillanatban Chris felrántotta a mosdó ajtaját, már fájdalmasan összeállt bennem a kép.

-         Nagyon nehezen eresztett a stewardess… Gyanús voltam neki – suttogta zavartan.

-         Lezuhanunk, Chris…? – kérdeztem, a választól rettegve.

-         Ha nem tűnünk el innen gyorsan, nagyon valószínű, hogy igen! – mondta, miközben a pöttömnyi helyiség hozzánk közelebb eső falához lépett, és a tenyerét szorosan rátapasztotta.

-         Astrid…?

-  Az üzenete rólad szólt. Láttalak az óceánba zuhanni. A munka már megint te vagy… - mondta gépiesen, de egy pillanatra sem nézett rám. A fal lekötötte a teljes figyelmét.

-         Meg fogok halni? – kérdeztem, miközben ismét nekiestem a krómozott mosdónak.

-         Hívtak már párszor az utolsó órádhoz, mégis itt vagy – felelte kitérően, s döbbenten vettem észre, hogy a kezeinek nyomán olvadni kezd a repülőgép oldala. Egyre vékonyabb és vékonyabb lett… nem tűnt már olyan masszívnak azon a részen, ahol Chris vele foglalatoskodott. Hirtelen felém pillantott, az ezüstösen csillogó szemek ezúttal nagyon is összeszedetten, jelentőségteljesen figyeltek engem – tudtam, ami most történik, az minden, csak nem játék.

-         Bízol bennem? – kérdezte.

Bólintottam. Ez sosem volt kérdés.

-         Ha most itt maradunk… Biztos, hogy meghalsz, ahogyan a többiek is. Az egyetlen esélyünk, ha megpróbáljuk a repülést.

Nyeltem egy nagyot, de azért intettem a szemeimmel, hogy rendben van, és megpróbáltam bátorságot erőltetni magamra.

-         Végül is, egyszer már túléltem. Ha eltűnünk innen, ők épségben kijutnak a viharzónából? – intettem a fejemmel a kabin felé.

-         Valószínűleg igen – bólintott Chris, majd felvett a padlóról valamit, amit eddig észre sem vettem. Kétségtelenül a legmelegebb orkánkabát volt, amit valaha láttam. Értetlen arcomat látva ajkai a szokott, pimasz kis mosolyára húzódtak. – Na, és ha loptam, akkor mi van?

-         Mindent a Szent cél érdekében – sóhajtottam, miközben belebújtam a ki tudja, kinek az elorozott kabátjába.

-         Így van – helyeselt Chris. – Mindent a nőért, akit szeretek! Ölelj, olyan szorosan, ahogy csak tudsz… Nincs más esélyünk. Jaj, Jane! – a szemeit ellepték a könnyek, ettől még fényesebben csillogtak. – Annyira féltelek…

-         Tegnap is működött… - vigasztaltam, noha olyan hangsúllyal, hogy a saját szavaimnak sem adtam volna sok hitelt, ha hallom.

-         Szeretlek.

- Én is szeretlek. És nem fogok meghalni, ígérem – ez annyira nevetségesen hangzott, hogy kényszeredetten elmosolyodtam. Mintha bizony nekem is valamiféle varázserőm volna, s tehetnék a dolog ellen bármit is! Szörnyen sérülékeny voltam. Szörnyen félős. Pont, mint bármelyik másik halandó lett volna a helyemben, amikor a Fényember a karjába vett. Mielőtt beszippantott volna bennünket az égbolt fagyos sötétje, csak homályosan érzékeltem, hogy eltűnik a fal, s Christophert körülöleli az ezüstös fény. Most meg fogok halni. Egész biztos, hogy meghalok."

 

 

 


Címkék:
Értékelés: 3.00 Hozzászólások: (0)

Smink nélkül-2. fejezet! :)

Ahogy ígértem, itt is van a Smink nélkül című regényem második fejezete, sok szeretettel. :) A szűkszavúságom miatt elnézéseteket kérem - a Fényembereim nagyon lekötnek ezekben a napokban, mert a legjobb ihletadó a határidő. :) Az pedig bizony április! :)

 

1998. Füzesgyarmat

 

Lilla kivette a matraca alól a hetek óta dugdosott kétszázötven Forintot. Itt az ideje, hogy elköltse, hiszen a volt osztálytársai, barátnői ma lesznek kinn a fürdőben és őt is elhívták. Hogy mi munkájába került megmenekíteni ezt a kis pénzt! Már hetek óta nagyon várta a napot, hogy egy kicsit együtt lehessen a többi lánnyal. Várta, hogy meséljenek neki, hogy milyen a suliban, hogy készülnek az érettségire, míg ő a baromfifeldolgozóban robotol.

Lilla két éve, azaz tizenhat évesen kiesett a középiskolából, mert dolgoznia kellett. A családja ugyanis tönkre ment anyagilag. Apja az olaj szakmában dolgozott, s a MOL beszüntette a fúrást a kistérségben. Sajnos Szombati Jozsó – a kisközségben így emlegették Lilla apját - nem fáradt túl sokáig az álláskereséssel: napszámba járt, de a cseresznyeszedésből vagy címerezésből szerzett pénz nem a családi kasszában landolt, hanem a kocsmai nyerőgépekben. Szegény feje nem tudhatta, hogy mindig a bank nyer! Lilla anyja pedig világ életében háztartásbeli volt, összesen három gyerek kötötte le így sosem dolgozott, természetes volt számára, hogy a férje tartja el. Csakhogy ennek egyszer s mindenkorra vége lett. Az asszony pedig belebetegedett a nélkülözésbe, hamar kiderült, hogy nem túlélő típus. Remegő roncsként csattogtatta a kötőtűit a kanapén, megesett, hogy még fürödni is elfelejtett. Lilla hordta a kistestvéreit óvodába, mosott, takarított, főzött, nyugtatókat és kedély javítókat íratott az orvossal az anyjának. Volt, hogy kéregetett ezt, azt a szomszédoktól, ha már az ennivalóból is kifogytak. Végül, egyértelművé vált, hogy tennie kell valamit, elvégre nem hagyhatja, hogy a kistestvérei éhen haljanak! Elköszönt a lányoktól a gimnáziumban és jött a baromfi feldolgozó, no és hajnalonként a reklámújságok kihordása. Strapás élet volt és nem is túl fényűző. Nem jutott valami sok mindenre, de legalább étel volt az asztalon.

 Lilla gyors mérleget vont az életéről: még nincs húsz éves, senkire és semmire nem számíthat, nyakán a beteg anyja, a két testvére és a szenvedélybeteg apja, aki rendre feltűnik a szobájában az éj leple alatt, hogy újabb és újabb összegeket csikarjon ki a nyerőgépek etetésére. Ha anyja nem adott pénzt, jött a pofon. Ha Lilla sem, jött a következő. Apja a két kicsit is gyakran felverte részeg követelőzésével. A fiatal lány egy ideje már a konyhakéssel a párnája alatt aludt…

De ezt az egészet most elfeledheti néhány órára! S ott lesznek a lányok, akik gondtalanul fecsegnek majd suliról, fiúkról, ruhákról! Lilla gyorsan elköszönt az édesanyjától, aki a szokásos közönnyel az arcán fogadta a hírt, hogy lánya elmegy.

-          Anyu, a strandon leszek. Későn jövök, buli is lesz.

-          Ne maradj el soká, még nem vagy tizennyolc – felelte az anyja.

-          Anya, két hónapja múltam tizennyolc…

-          Lilluskám…én…én úgy sajnálom.

-          Nem baj, Anya. Tudom, a gyógyszereid teszik. Szia Anya.

-          Lilluskám kellene pénz a villanyszámlára…

-          Anya, a múlt héten adtam…

-          Apád nem fizette be…

-          Anya nem tudok már adni…nincs honnan…nem bírom, nincs több pénzem!!!

Az utolsó szavakat már ordította a lány és dühös könnyek között csapta be maga után az ajtót. Kopott kis táskájában a bikinijével s egy törülközővel, zsebében a hőn áhított strandjegy árával igyekezett oda, ahová két barátnőjével, Zsanettel és Ildivel  megbeszélték a találkozót. Letörölte a könnyeit, s elhatározta, hogy a következő órákban csak azért is jól fogja érezni magát.

A lányok pedig egyszerűen fantasztikusak voltak, s úgy örültek Lillának, hogy az néhány órára minden baját elfeledte. Meséltek neki arról, milyen volt a szalagavató, hogy hányszor megemlékezett róla az osztályfőnök, hogy mennyire sajnálja, hogy ki kellett maradnia. Merthogy Lillánál nem szavalt senki szebben az iskolai ünnepélyeken, nem volt jobb szervező, hiányzott mindenkinek.

Egy fa árnyékában heveredtek le a strandon. Idő közben Zsanett barátja is csatlakozott hozzájuk, aki friss limonádét vett nekik. Rögtön kiderült, hogy az ital egy kicsit meg van spékelve alkohollal, ám ezt senki nem bánta: lévén nagykorúak és azért jöttek, hogy kiengedjék a gőzt. Lilla szinte csak külső szemlélőnek érezte magát. Miközben a maga koktélját kortyolgatta, elmerengett azon, mennyire más az életük ezeknek a fiataloknak, mint neki. Homályosan emlékezett még, milyen volt gyereknek lenni, amikor az apja még rendesen dolgozott és nem volt szenvedélybeteg. Sosem éltek fényűzően, de a kislány emlékezett, hogy voltak víg napjaik.. A sok mese és játék, a tollasozás anyával az udvaron, s amikor apa énekelt és gitározott neki. Mintha csak egy másik kislány lett volna, nem ő maga!

 S most, míg a társai önfeledten buliznak, érettségiznek, készülnek a főiskolára, rá vajon milyen élet vár? Gürizhet éhbérért a csirkefeldolgozóban és elfelejtheti, hogy vannak álmai! Lillának hányingere támadt, ha csak a véres csirkehúsra, a kopasztott csirkék bőrére gondolt. Munkaidő után hiába súrolta szappannal a testét, azt a szörnyű szagot sosem tudta teljesen lemosni.  „Esélyem sincs kitörni innen. Hiszen hová mehetnék?”- gondolta. Kislány korában sokszor látta Geszler Dorottyát a tévében. A szépségkirálynőből lett műsorvezető volt a példaképe, mindig az ő útját szerette volna követni. E percben azonban siralmasan nézett ki a jövő, s nevetségesnek tűnt ez a régi terv. A csirkés lány a tévébe vágyik! Szánalmas – gondolta. Merengéséből Zsanett barátjának hangja riasztotta föl.

-          És te, Lilla?

-           Bocs, nem értettem mit kérdeztél, nagy itt a hangzavar…

-          Arra gondoltunk, át kéne menni a bárhoz bevágni még néhány pezsgőkoktélt az esti partyzás előtt. Benne vagy?

Lilla gyors fejszámolást végzett. Noha tudta, felesleges, mert egyetlen pezsgőkoktélra való pénz sem volt már nála. Azonban önérzetesebb volt annál, mint hogy meghívassa magát.

-          Menjetek csak. Ritkán iszom, kicsit rossz a gyomrom a koktéltól. Napozom egy kicsit, aztán utánatok megyek…

-          Te tudod, csak le ne maradj az alkoholszintben, mert a végén még Te fogod furán érezni magad…- nevetett a fiú, majd elindult a két másik lánnyal a bár irányába.

Lilla leheveredett a pokrócra és elhatározta, hogy pihenni fog. Miközben igyekezett kikapcsolni a gondolatait, fogalma sem volt arról, hogy hoszú lábaival, dús, zabolázatlan szőke fürtjeivel milyen vonzó teremtés. Fáradt volt, hiszen előző éjjel dolgozott, nem csoda hogy az a kis ital elbódította és a napon könnyű álomba szenderült…

 

XXX

 

Salim Araz már vagy félórája figyelte a kis szőkeséget a bárpult mellől. Ma azért jött ide, hogy találjon egy lányt, s most örült, mert úgy érezte megvan a megfelelő áldozat.

Salim ismerte már ezeket a kis fiatal pofikákat. Ha szomorúság van a szemükben, akkor talán szeretnének megpattanni otthonról. Ha otthagyta őket a fiújuk, akkor meg azért. Ha nem sikerültek a suliban a vizsgák, hát azért. S miért ne vele, Salimmal pattannának meg? Most hogy a kicsi lány egyedül maradt, a férfi tudta, cselekednie kell. Bízott benne, hogy nem lesz vele nehéz dolga. A fővárosban megesett, hogy már a fiatal lányok is pontosan tudták, mit jelent a konzumálás. A vidéki libuskák sokkal naívabbak voltak, rendre bevették, hogy csak kísérgetni kell a gazdagokat s néha egy kicsit táncolni. Salim a szokásos szöveggel kezdte…

-          Szia, bocsánat, beszélhetnénk pár percet? Általában nem szoktam idegen lányokat megszólítani, de most muszáj kérdeznem valamit…

Lilla a szundikálásból feleszmélve, hunyorogva nézett a nála jóval idősebb erős akcentussal beszélő arab külsejű férfira.

- Mit szeretne?

- Munkát szeretnék ajánlani neked.

- De nekem már van munkám.

- S hol dolgozol? – érdeklődött a férfi.

-Öööö…hát, csak… egy gyárban – Lilla szégyellte bevallani a baromfifeldolgozót.

- Nem jársz iskolába egyáltalán?

- Kimaradtam. – Salim ujjongott. Úgy látszik, a kis csinoskának zaklatott a háttere, vagy egyszerűen nem tartja fontosnak a konvenciókat. A kerítő érezte, könnyű dolga lesz. Hogy fogják imádni a főméltóságok ezt a kis cukorfalatot! Ráadásul szöszi. Salim tudta, hogy nagy dicséretben, de lehet, hogy még extra pénzjutalomban is részesül, ha ezt a magyar kislányt magával viszi.

- Gondoltál már arra, hogy híres modellként milyen sokat kereshetnél? Sokkal többet, mint abban a gyárban, ahol dolgozol. – érvelt Salim.

- Maga tudna ilyen munkát? – kérdezte gyanakodva a lány, miközben felült a pléden. A férfi örömmel konstatálta, hogy telt, izgató mellei vannak.

- Nos…közvetlen ilyet nem. De olyan igen, amin keresztül elérheted ezt. Tudod, én ügynökként dolgozom. Külföldi munkát intézek olyan lányoknak, akik többre szeretnék vinni, mint hogy gyárban dolgozzanak.

- S mit kellene csinálni?

- Óh, a munka maga nem nehéz. Csak kedvesnek kell lenni és rendezvényekre elkísérni embereket. Szórakoztatni őket, megjelenni velük. No és néha egy kicsit táncolni. Ennyi lenne az egész. Persze, a szállást, az ellátást biztosítom, s dollárban adom a fizetést.

Lilla nem nagyon törődött pénzügyi dolgokkal, de azt tudta, a dollár sokkal, de sokkal többet ér a forintnál. Ám a lelkében megszólalt a figyelmeztető csengő: olvasott már efféle munkákról, gyakorta kapcsolatba hozták velük a szexet, ami nem igen tetszett a lánynak. Nem magával a szexszel volt baja: egyszer már csinálta a volt barátjával, Petivel. Igaz, nem igazán élvezte a dolgot, csupán a fiú forró testének közelsége esett jól neki. Peti azonban elment Angliába cserediáknak, s ezzel vége is lett, Lilla pedig azóta nem szerzett szexuális tapasztalatokat. Visszazökkent a valóságba, ahol az olajos bőrű, mosolygós szemű, megbízható ábrázatú férfi várakozva nézett rá.

-          Nem szeretnék pénzért szexelni. – jelentette ki kerek-perec a lány.

Salim felnevetett. Ez a lány nem buta és nem is fél nevén nevezni a dolgokat!

-          Ki mondta, hogy kell? Látom, nem ejtettek a fejedre. Nézdd, ez a munka annyi, amennyit te bevállalsz. Értelemszerűen, minél többet vállalsz, annál több a pénzed. Ami nem egy gyári fizetés! Szerintem neked nagy szükséged van a pénzre…

-          Ezt meg miből gondolja?! – csattant föl Lilla és könnyek gyűltek a szemébe – Rám van írva talán? Menjen innen, mégis mit gondol, mit tud maga az én életemről?

-          Óh, ezer bocsánat, ha a kisasszony lelkébe tiportam…de talán mégis igazam van…a mai estét még itt töltöm a strandon, a Gara Hotelben alszom. Reggel hétkor a főtérről, a régi Áfész bolt elől indulunk egy fekete mercivel. Jön egy másik lány is.

-          Ki az? – kérdezte kíváncsian Lilla.

-          Ha úgy döntesz, velünk jössz, a hátsó ülésen majd megtudod.

-          S hová mennek?

-          Néhány napos budapesti felkészülés után irány a napfényes Dubai, a milliárdok földje, a szülőhazám. Apám arab, anyám magyar. Ott élnek ők is. Mondhatom neked, kislány, az egy csodavilág! De te itt akarsz maradni abban a gyárban, pedig királynőként bánnának veled az én hazámban…hát viszlát, kislány!

Salim amilyen hirtelen érkezett, olyan gyorsan el is tűnt. Lilla magára maradt a gondolataival. Nem volt már kedve a többiekhez, a szórakozáshoz, hiszen annyira, de annyira kilógott közülük! Elvégre egyik volt diáktársának sem volt olyan gondja, hogy holnap vajon mit esznek a testvérei? Heverészett még a napon egy félórát, majd feltűnéstől mentesen felöltözött és köszönés nélkül elindult hazafelé. Otthon a szokásos kép fogadta: a régi Videoton tévé bömbölt, a két kisöccse veszekedett, anyja a kanapén üldögélt révetegen. Lilla csak közelebb lépve vette észre, hogy az sír. A lakásban émelyítő cefreszag érződött.

-…Apa megint részeg? – kérdezte Lilla félve.

- Alszik.

-…Bántott?

Anyja csak fáradtan legyintett.

-          Nem ez a nagy baj.

-          Hát akkor mi van, anya, mondd már! – Lilla megrázta anyja vállait.

-          Kiraknak bennünket innét. Hiába költöd te ennivalóra az összes pénzedet, ha apád már háromhavi albérlettel és rezsivel el van maradva. Nemrég volt itt a főbérlő! Ha két héten belül nem fizetünk, pakolhatunk és ez az utolsó határidő! Lilla, ez rengeteg pénzt! Honnan szerezzünk ennyit! Te három hónap alatt sem keresed meg…

-          Miért én? Miért csak én? Miért mindig csak én? – kiabálta Lilla magából kikelve. – Elegem van! El akarok innen menni. Én ezt nem tudom tovább csinálni! Én, nem tudlak benneteket eltartani! Anyu, te beteg vagy! Apu meg alkoholista! Ha nem szeditek össze magatokat, ez sosem fog változni. Anyu nem tehetek semmit…- sírta keservesen Lilla. Vagy fél órán át ült a földön, fejét a kiült régi kanapéra hajtva és zokogott. Érezte, hogy anyja, mint mindig, most is tőle várja a megoldást. Lillának hirtelen eszébe jutott az arab férfi a strandról…Fekete merci…reggel hét…S ha elmenne? Irtózott az erotikus munka gondolatától, de tudta, csak így teremthetné elő pár nap alatt azt a rengeteg pénzt. S ha ezt csinálná, mindig küldhetne eleget haza az anyjának s a kisfiúknak.

 No de a saját testét mégsem bocsáthatja áruba! Ám ott messze, talán nem nyomasztaná őt úgy a létbizonytalanság…De nem, egyszerűen nem lehet belőle kurva! Ugyanakkor úgysem tudná meg senki! Idehaza csak azt látnák, hogy Szombatiék milyen szépen helyrerázódtak! De nem, ezt még sem teheti meg…

  Lillában aznap éjjel megfogalmazódott egy gondolat. Méghozzá az, hogy az erkölcseiből nem fogják tudni kifizetni a lakbértartozást. De a csirkeüzemi pénzéből sem. És Szombati Lilla másnap reggel már háromnegyed hétkor ott ácsorgott az Áfész bolt előtt. Kis utazótáskával, félelemmel az ismeretlentől, s attól hogy ez a kaland rosszul sül el.

Amikor beszállt a fekete autóba, azt gondolta, ezt sosem fogja magának megbocsátani, de mentségéül szolgáljon, hogy csak a családjáért teszi. Aznap reggel kiosont a házból, édesanyjának kis cetlit hagyott az asztalon: ” Anyu! Most egy időre el kell mennem valahová, ahol többet tudok keresni, mint a gyárban. Kérlek, nyugodj meg, meglesz a pénz! Hamarosan jelentkezem! Bocsáss meg, hogy nem beszélem meg veled!: Lilla”

-          Üdvözlet a csapatban kislány! Tudtam, hogy eljössz! Hidd el, nem bánod majd meg – ezekkel a szavakkal tessékelte be a reszkető lányt az autóba Salim.

Lilla beült és látta, hogy nincs egyedül: egy csinos, húszas éveiben járó szintén szőke lány volt mellette.

-          Szia! Ne félj! Bízz Salimban! Tudod, én már másodjára megyek vele Dubaiba. Egyszer már hazajöttem, mert meg akartam javulni, de ráébredtem, hogy nem akarok én itt élni a gányban! Ja, Barbara vagyok, de szólíts csak Barának, mint mindenki. Nézd a dolog jó oldalát: rengeteget fogunk napozni és nem lesznek filléres gondjaink! Lesznek szabad óráink is, amikor fölfedezhetjük a környéket és el sem tudod képzelni, micsoda ruhákban járunk majd! No, ne pityeregj!

-          És…mindent kell csinálni? – kérdezte remegő hangon Lilla. Barbara csak szomorkásan mosolygott, de nem válaszolt. Helyette a volánnál ülő Salim szólalt meg:

-          Csak amennyit akarsz! Ne félj kislány, szerintem szeretni fogod az új életed!

Lilla annak azért örült, hogy Barbara első látásra szimpatikusnak tűnt. Hamarosan beszélgetésbe elegyedtek, a közben a Mercédesz maga mögött hagyta a lány kicsiny szülővárosát.

 

 


Címkék:
Értékelés: 4.14 Hozzászólások: (1)

Blogregény egy rosszlányról!

Meg kell mondjam, nagyon boldog vagyok, mert a Gyémántfiú túlszárnyalta a reményeim: a regény decemberi megjelenése óta már csaknem elfogyott az első kiadás. :-) Úgy döntöttem, ezt meg szeretném hálálni Nektek: ezen túl minden héten egyszer megosztok Veletek egy fejezetet a Smink nélkül című könyvemből, itt a blogon. Az elsőt az alábbiakban olvashatjátok!

 

Smink nélkül

1.

 

Reggel kilencre járt az idő, s az óra kíméletlenül csörögni kezdett. Szombati Lilla általában szeretett korán kelni, no de nem akkor, amikor az előző éjjel a féktelen ivásról, táncról, majd szexről szólt Botonddal és a sleppjével. Persze, az utóbbi, csakis Botonddal.

Lilla a saját ágyában ébredt, esze ágában sem volt a barátjánál aludni, s valahogy ezt a férfi sem kérte soha. Noha már két éve tartott a kapcsolatuk, csak elvétve aludtak együtt. Lillának fogalma sem volt, hogy merre tart a kapcsolatuk, s ezt nem is akarta igazán tudni. Botonddal jó volt és ennyi.

 A férfinak hatalmas baráti köre volt, mindenki a hátsóját nyalta, és úgy látszik, megelégedett azzal, hogy egy szép és okos topmodell a barátnője, mert sosem faggatta a lányt azokról az időkről, amikor még nem fürdött a rivaldafényben. Botondot szemmel láthatóan nem érdekelte a múlt, csak a jelenben élt, aminek minden percét kiélvezte. Hogy konkréten miből él olyan fényűzően, s miért keresi mindenki a kegyeit, Lilla nem tudta. Mindössze annyit, hogy az internetes bizniszben nyomul, és dől a pénz. A lány számára ez valahogy természetesnek tűnt: hiszen a számítógépek világában töretlen a fejlődés.

Ahogy ezen a kába péntek reggelen az ágyában nyújtózkodott, Lilla agyán átvillant a kérdés: vajon jó irányba tart az élete? Vajon jó az, hogy minden olyan felszínes körülötte? Persze, hogy jó! Hiszen ha senki nincs közel, senki nem is tudja őt bántani.

 Meztelen testét a lepedőbe csavarva sétált ki pici fürdőszobájába, ami egyáltalán nem illett egy iszonyatosan sikeres modellhez. Hogy Botond hányszor nevetett a narancssárga kikericsmintás csempén, és a halacskás WC deszkán! Hányszor mondta: figyelj, Cica, nem tudom, miért ragaszkodsz ehhez a kulipintyóhoz, nem méltó már a státuszodhoz! Lilla azonban szerette kis pesti bérlakását a körgangos házban, és nem akart palotába költözni. Így volt jó neki, feltűnéstől mentesen, körülvéve a megbízható, idős szomszéd nénikkel, akik időnként házi lekvárral kopogtattak be, vagy készségesen jelentették, ha fotóst láttak ólálkodni a ház körül.

Lilla megállt a tükör előtt, majd fintorogva konstatálta, hogy az esti kihágásnak megvan az eredménye: a szemei körül karikák sötétlettek, s az állán egy pattanás éktelenkedett. Miközben a kis piros pöttyön munkálkodott, azon töprengett, vajon mitől tartják őt olyan szépnek mások. Hiszen ő, ha valaki más volna, úgy elmenne Szombati Lilla mellett az utcán, hogy észre sem venné. Persze, a menedzsere, Ede mindig mondogatta neki: kislány, egy kis sminkkel ezer és ezer arcot lehet rajzolni rád, ez a te szerencséd!

Lilla gyakorlott mozdulattal pattintotta be barna szemeibe a kék kontaktlencséket, ez a napi rutin része volt. Egyszer sem felejthette el, különben megnézhette volna magát. Mint ahogyan azt sem várhatta meg, hogy feketére festett hajkoronája alól csak egy kicsit is lenőjön az eredeti méz szőke szín, amit valójában régen nagyon szeretett.

A lelke mélyén pontosan tudta, mi baja a tükörképével ezen a reggelen. Nem a kis pattanás az ok, hanem az, hogy nem lehet olyan, amilyen valójában. S az, hogy legszívesebben szembeköpné magát, hiszen hiába telt már el hat év, Lilla érezte, hogy sosem lesz képes megbocsátani önmagának. Persze, voltak napok, amikor mindez nem számított. Sőt, a sok munka miatt sokszor heteken át nem jutott eszébe a múltja, s olyankor már-már egyenrangú embernek érezte magát másokkal. A vakuk csattogása sem tetszett olyan ijesztőnek, az újságírók kérdéseinek kereszttüzében sem érezte a folytonos veszélyt. Ám ez nem az a reggel volt, amikor az álarc győz, amit nap, mint nap hordott. Lilla a mosdóba kapaszkodva kezdett zokogni, csak hosszú másodpercek múltán figyelt föl a telefon csörgésére. A mobil a Show must go on dallamát játszotta, s a lány nevetett a helyzet komikumán. Tudta, hogy Ede keresi, hiszen ezt a dallamot rendelte hozzá keménykezű menedzseréhez.

-         Hallo – szólt bele, amolyan orrhangon, a szemét törölgetve.

-         Megfáztál, kislány? – hallatszott Ede jókedvű hangja a kagylóban.

-         Nem…Csak épp most ébredtem…Miért hívsz?

-         Hú, de kedvesek vagyunk ma reggel! Hosszú volt az éjszaka? – fortyant fel megszokott cinizmusával a férfi.

-         Nem hinném, hogy be kellene számolnom róla. Miért hívsz, elmondod végre?

-         Ha nagyon tudni szeretnéd, hát jó hírem van.

Hosszú szünet.

-         Mondd már meg végre, mert a végén még bepisilek izgalmamban!

-         Ma reggel jött a telefon, hogy te leszel a Sztár születik háziasszonya. De ettől még ugyanúgy utálom, ha közönségesen beszélsz…

-         Ed…- most Lilla oldalán vált csöndessé a vonal.

-         Most meg mi bajod?

-         Bőgök…- mondta sírva-nevetve Lilla.

-         Kérlek, a heves érzelemkitöréseket mellőzzük! Tizenegyre légy az irodámban, taktikai megbeszélést tartunk. Jó magasra feltornázzuk az áradat. Mire délben ideérnek a producerek, kitaláljuk a stratégiát. Csipkedd magad!

Mire Lilla fölocsúdott, már senki nem volt a vonalban. Kattant a készülék, Edének szokása volt, hogyha a lány érzelmeket mutat, köszönés nélkül elmegy, vagy lecsapja a telefont.

Lilla már nem akarta megérteni Edét. Hat éve dolgoztak együtt, s ő már nem is próbálkozott, hogy közelebb kerüljön különös menedzseréhez. Megtiszteltetésnek vette, hogy a Talent modellügynökség vezetőjeként egyáltalán személyesen menedzseli őt. A legtöbb modellel az alkalmazottai foglalkoztak.  Lilla hálát érzett a férfi iránt, hiszen neki köszönhette az egész karrierjét. Sőt, valamivel többet is: talán az életét.

 

 


Címkék:
Értékelés: 3.97 Hozzászólások: (2)

Jön Keanu Reeves! :)

Vannak időszakok az ember életében, amikor úgy érzi, kicsit befelé kell fordulni, hagyni, hogy a család szeretete körülöleljen, akár egy puha, meleg takaró a zord, téli napokon. Nekem is tele lett a lelkem a tavalyi évem történéseivel, ezért olvastatok már olyan régen új bejegyzést tőlem. De most itt vagyok, újra sztárlesen. :)

 Kezdem felvenni a tempót, bár, nem tagadom, igen nehezemre esik. De remek segítséget kaptam ahhoz, hogy a lelkesedésem föltápászkodjon, valahonnan a béka feneke alól. Olyan interjúalanyokkal kezdődött számomra az Újév, akiket igazán érdekeseknek tartok, akiket nem volt nehéz órákon át faggatni az érdeklődésem lankadása nélkül.

Néhány napja Bencze Ilona színművésznővel beszélgettem egy nagyot annak apropóján, hogy Ő, aki aztán igazán nem a sajtó előtt való nagy kitárulkozásairól híres, vajon miért írt nemrégiben önéletrajzi könyvet? Persze, mielőtt elmentem hozzá, én is elolvastam. A tőle megszokott eleganciával, belső tartással mesélt életének legapróbb részleteiről, s nem hagyta ki a fájdalmakat, a vívódásokat sem. Hamar közös nevezőre jutottunk, mert a beszélgetésünk második percében kiderült, ő is hisz az Angyalok létezésében. :) Mondtam neki, sokan gondolják azt, hogy valami végképp elpattant bennem regényírás közben, a képzelet és a valóság határán, hogy mostanában mindig magammal hurcolok egy-egy Angyal-figurát, de nem érdekel. Mióta ősszel jártam egy igazi Angyalmédiumnál, és a segítségével elkezdtem kommunikálni a kis szárnyas segítőimmel, az életemben túl sok jó dolog történt ahhoz, hogy ne higgyek a létezésükben.

Aztán voltam Gáspár Sándornál, méghozzá az Üvegtigris 3 apropóján. Láttátok a filmet? Én könnyesre nevettem magam. Szerintem ez volt a sorozat legjobb része, és ezzel Róka megformálója is egyetért. Az Üvegtigris stábjáról tudni kell, hogy egymás legjobb barátai, így igazi jutalomjáték, amikor együtt dolgozhatnak, hiszen mindannyian elfoglalt színházi színészek, és civilben nem sok idejük jut arra, hogy találkozzanak. Ha mégis, azt általában a főszereplő és rendező, Rudolf Péter Őrség-beli kis házában teszik, ami a Tigris mellett szintén közös szerelmük. Nektek ki a kedvenc karakteretek a filmből? Nekem Róka. :) Már csak ezért is nagyon örültem a Gáspár Sándorral való találkozásnak. :)

Ezen a héten kaptam egy harmadik szép feladatot is: ugye, már Ti is hallottátok, hogy Keanu Reeves egy ideig Magyarországon fog lakni? A főszerkesztőnk megkért, hogy "vadásszam le", ahogy mifelénk mondják. :) A kollégáim már előre röhögnek a medve bőrére, hogy jövőre jön a Keanu ihlette könyvem. A sors fintora, hogy a Fényemberekben a megemlítés szintjén már most is ott van, pedig fogalmam sem volt, hogy ő lesz a következő "feladatom"! :-)

Január utolsó péntekén egy mini-olvasótalálkozót tartok, ahol egy kis beszélgetés mellett dedikálom az új könyvemet, a Gyémántfiút. Ha szeretnétek jönni, akkor ezzel kapcsolatban a Facebook olvasói klubban találtok részleteket, a címe:

www.facebook.com/gyemantfiu

Ígérem, mostantól sűrűbben jelentkezem! :) Bizonyára nagyon hiányoltatok. :) Bocsánat, az önirónia a személyiségem része, és harminc körül már nem változnak az emberek. :)

Szép hetet Nektek!

Kitti


Címkék:
Értékelés: 3.76 Hozzászólások: (0)

Maggie Stiefvater és én! :)

Már megint rossz kislány voltam, és heteken át nem írtam a blogomba egy árva sort sem... hiába, annyi impulzus ért az elmúlt időszakban!! Tudtam én, hogy írni kéne, csak azt nem, hogy öntsem szavakba azt a rengeteg jót, amit Tőletek kaptam! :)

 Először is ott volt a Gyémántfiú könyvbemutató, ami után napokig kérleltem Gergőt: csípj meg, mert szerintem álmodom! Nagyon izgultam azon a bizonyos csütörtök délutánon, hogy vajon milyen lesz találkozni Veletek? Spirit, Beni és én már négykor ott voltunk a Florisban Évinél, és a hátsó irodába bújva, egymást bátorítva próbáltunk egy kicsit megnyugodni. Tudtuk, már csak kevesebb, mint egy óránk van, és jöttök... persze, rengeteg levelet váltottunk már a neten, de ez azért mégis más. :) Izgalmasabb, mint egy randi. Ja, mondtam már, hogy én a szerelmemet is interneten ismertem meg annak idején? :) A vele való első találkozáskor sem voltam kevésbé ideges, mint amikor Benneteket vártalak a Florisban. Geri a mai napig emlegeti: görcsben álltak a lábujjaim. (papucsban voltam, a konyhámban, és csirkét sütöttem neki. Jó lett. :-) )

... és Ti jöttetek. Én nem számoltam hányan voltatok, de Évi, akinek sikerült megőrizni a lélekjelenlétét, olyan 140 vendéget saccolt. :) Bevallom, sok dologra nem emlékszem, csak a boldog, mosolygós arcokra magam körül... nem ittam egyetlen kortyot sem, de megrészegített a tény, hogy ilyen sokan eljöttetek, dacolva a rossz idővel, az ország számos pontjáról, Spiritért, Benináért, és értem. Amit éreztem, azt egyszerűen nem tudom szavakba önteni. Egyszerűen fantasztikus volt! Köszönöm Nektek! :)

A másik csodás élmény alig egy héttel később ért, amikor is találkozhattam, és interjút készíthettem a Meglepetésnek Maggie Stiefvaterrel, a Shiver és a Linger írónőjével. A beszélgetésünk előtt rettenetesen izgultam, de ez csak addig tartott, míg Maggie be nem lépett a kis cukrászdába... akár a szomszédlány, úgy ült le a férjével, Edwarddal (:-) :-) :-) mondtam is neki, milyen divatos neve van) az asztalunkhoz, és pár perc múlva el is felejtettem, hogy egy világhírű írónővel beszélgetek. Maggie egy igazi energiabomba, folyamatosan poénkodik, nevet, és nagyon-nagyon szereti a férjét... ez érezhető minden egyes gesztusából. Amíg Maggie-t fotózták, addig Ed, rendőr lévén az U.S.A.- beli igazságszolgáltatásról szóló történeteivel szórakoztatott, s végül meghívtak a másnapi farkas simogatás elnevezésű programra is. :)

Naná, hogy mentem! A farkasok gyönyörűek voltak, és nagyon-nagyon aranyosak! Maggie hatalmas puszikat kapott tőlük, és szó szerint ledöntötték őt a lábáról. Ki tudja, talán érezték, hogy a vérfarkas regények írónője behatóan foglalkozott az életükkel... :-) Igen látványosan fejezték ki hálájukat Maggie felé, amit képekben is láthattok, méghozzá a Meglepetés jövőheti számában.

Ott a könyvesboltok polcain a Gyémántfiú... ezt együtt értük el, tudjátok, ugye? Soha el nem múló hálával tartozom Nektek, s köszönettel azért, amiért végigjártátok velem ezt az ingoványos utat. A Facebook klubban időről időre indítok játékokat, amiken meg is lehet nyerni a könyvet. Ha van kedvetek, csatlakozzatok!

www.facebook.com/gyemantfiu

Valamint, ha elolvastátok a regényt, bátran jelezzétek nekem az info@szuroveczkitti.hu e-mail címen, és ajándékul megkapjátok tőlem a folytatás, a Borostyánkönny első fejezetét. Ha van véleményetek, kritikátok a történetről, ne kíméljetek! :-)

Szeretettel kívánok Nektek nagyon boldog ünnepi készülődést!

Kitti


Címkék:
Értékelés: 3.78 Hozzászólások: (1)

Valóságsokk

A saját fülemmel hallottam, amikor az RTL vezetői a sajtótájékoztatón azt mondták: a ValóVilág ízléses műsor lesz, ami főként a humorrra alapoz. Benkő Dániel azonban nem átallott keresztülhúzni a számításaikat...

 

Mi jöhet ezután, ha már a ValóVilág beköltözést követően 24 órával pontosan tisztában vagyunk Benkő Dániel intim méretével? :) Mondjuk, nem tudom, miért csodálkozom. Amikor még futott a Lantművész Úr saját valóságshowja, gyakorta felhívtam, mert időről időre írtunk a műsora kapcsán. Gyakorlatilag bármit kérdezhettem, kiindulhattunk a cserebogarak halhatatlanságából is, ő mindig a szexre terelte a szót. Iszonyú nehéz volt úgy átfogalmaznom a vele készült interjúim, hogy ne piruljanak el az oldalak... a sajtótájékoztatón volt szerencsém látni a 42 civilről készült kisfilmet is, akik közül 14-en lesznek villalakók. Hát, érdekes műsor lesz... igazi társadalmi körkép. :)

A napokban meglátogattam a Megasztár házban Giorgiot, aki szerintem a két tehetségkutatót összevetve is az egyik legzseniálisabb énekes. A sikerek ellenére sem maradéktalanul boldog: rettenetesen bántják a külsejére tett megjegyzések, amiktől hemzseg az internet. Ezen mondjuk én is kiakadtam, hiszen a megjelenésünk velünk született adottság, amin maximum javíthatunk sporttal, frizurával, ezzel-azzal, de alapjaiban nem változtathatjuk meg! Én már nagyon régen nem abból indulok ki, ki hogy néz ki, még ebben a szakmában sem, ami azért erősen épít a külsőségekre. Azt pedig kikérem magamnak, hogy bántsanak valakit, akinek arany van a torkában! A szívembe zártam őt, ráadásul kendőzetlenül őszinte interjút adott nekem, amit a csütörtökön megjelenő Meglepiben el is olvashattok.

Izgalmas napoknak nézek elébe, ugyanis jövőhéten csütörtökön lesz a Gyémántfiú könyvbemutatója a Könyvmolyképző Kiadó szervezésében. Az egyik nagyon kedves Olvasóm, Évi már korábban felajánlotta, hogy tartsuk a bulit az ő éttermében, mi pedig éltünk a lehetőséggel. Annál is inkább, mert meghitt traccspartit szeretnénk, nem visszafogott, "viselkedős" dedikálást. Nem én leszek az egyetlen, aki íróként lesz jelen, hiszen a Kiadó másik két írónője, Benina és Spirit Bliss is könyvbemutat és dedikál. :) Magunk között már csak Három Muskétásnak nevezzük egymást, Ildikó, a Kiadó vezetője pedig a Negyedik. Nagyon jó olyan csapatban dolgozni, ahol minden pillanatban ott a szeretet! :) A könyvbemutatóra még lehet regisztrálni, erről a honlapomon, vagy a Gyémántfiú Facebook Klubban olvashattok részleteket. :-)

Legyen szép Napotok, szeretettel:

Kitti


Címkék:
Értékelés: 3.67 Hozzászólások: (1)

Sztárok és a Gyémántfiú

A szokottnál hosszabb kihagyás után ismét itt vagyok. :) Alapos okom volt az eltűnésre, ugyanis december elején megjelenik a Gyémántfiú - s ennek kapcsán rengeteg a tennivaló. Többek között hírességek véleményeit kellett begyűjtenem a regényem hátlapjára. :)

Szerencsére, jól sikerült. :) Bár bevallom, tartottam tőle, hogy túl rövid a határidő, amit a Kiadó a sztároknak diktált. Elvégre, akiket felkértem az ajánlásra, iszonyú elfoglalt emberek, de a jelek szerint kedvelnek engem annyira, hogy időt szakítottak a Gyémántfiú elolvasására. Ez végtelenül jólesett, úgyhogy ezúton is köszönöm Máté Krisztának, Geszler Dorottyának és Csuha Borinak, hogy bokros teendőik ellenére is képesek voltak monitoron megismerni Heily és Nick történetét.

Gondoltam, megmutatom Nektek is, milyen gondolatok fogalmazódtak meg bennük a Gyémántfiú kapcsán:

Máté Krisztina: "Ami Nickkel történik, az minden fiatal álma...és rémálma."

Geszler Dorottya: "A regény nagyon megérintett. Aki azt gondolja, a nyilvánosság előtt zajló életnek csak előnyei vannak, óriásit téved. Megváltozik a véleménye, ha elolvassa ezt a történetet."

Csuha Bori: "A hirtelen jött sztárság, s az első szerelem romantikájának nagyon megható, életszerű bemutatását olvashattam. A Gyémántfiú magával ragadó, ám komoly mondanivalót hordozó, tanulságos történet."

Gondolom, ezek után értitek, miért örültem annyira ezeknek a soroknak. Csakúgy, mint annak, hogy már borítónk is van a Könyvmolyképző Kiadó szuper grafikusának jóvoltából, amit a Gyémántfiú olvasói klub tagjai a Facebook üzenőfalon már meg is nézhetnek! :) Csatlakozni sosem késő, rengeteg nyereményjáték, kreatív vetélkedő van, ráadásul fantasztikus a csapat. :)

Most, hogy pár napon belül végre nyomdába megy a Gyémántfiú, úgy érzem magam, mint egy fantasztikus, de iszonyú fárasztó, megpróbáltatásokkal teli utazás végén. Ha még nem volnátok tisztában ezzel, elmondom: csakis Nektek, a Ti töretlen lelkesedéseteknek, s optimizmusotoknak köszönhetem, hogy képes voltam megírni ezt a második könyvet. Nem lehetek eléggé hálás Nektek azért sem, amiért elszántan harcoltatok a kiadásért velem együtt! :)

Bízom benne, hogy most már minden rendben lesz, és a decemberi olvasótalálkozón végre személyesen is megismerhetlek Benneteket! Kálás könyveket lobogtatva! :-)

Szeretettel:

Kitti


Címkék:
Értékelés: 5.00 Hozzászólások: (3)

Megtámadott egy őrült!

Lökdösnek. Fényes nappal a 4-es villamoson. Méghozzá azért, mert a kezemben tartom a mobilomat. "Telefonálni a másik kocsiban, kisanyám! Ez az én terepem!" - kiált rám az eszelős tekintetű férfi, akit aztán nagy nehezen a többi utas tessékel le a villamosról. Nincs mit tenni, az őrültek köztünk járnak.

 

Két hét leforgása alatt négy hasonló eset. Egy munkára siettem épp, amikor a Nyugati Pályaudvar épülete előtt arra lettem figyelmes, hogy egy nő tépkedi le magáról a ruháját, és közben egy bizonyos Pista összes felmenőjét szídja, torkaszakadtából. Néhány nappal később a metrón egy asszony az Árpád Híd, és a Forgách utca között úgy utazott, hogy fel-alá futkározott a kocsi egyik végpontjától a másikig, miközben félelmetes hangon morogta magában: "kihasználtatok? Sebaj. Nem, nem ülök le. Jól elvagyok, nagyon jól elvagyok, nem látjátok?" Még azon a héten Piliscsabára mentünk Gergővel, hogy megnézzük, hogy áll az építkezés a telkünkön, amikor egy pasi csak úgy a semmiből a kocsink elé ugrott, ránk vigyorgott - mintha ez ki tudja, milyen jófej dolog volna, - aztán elrohant.

Sok a bolond az utcán, hiába. Ami zavarja az embert, hát persze, hogy zavarja, hiszen ösztönösen tartunk azoktól, akik mentálisan sérültek. A 4-es villamoson, amikor az a férfi nekem rontott, felgyorsult a szívem, hideg veríték gyöngyözött a homlokomon, s a többi ember...hát, nem hazudok, ha azt mondom, nem rohantak túl gyors tempóban a segítségemre. Persze, nyílván ők is megijedtek, nem akartak belekeveredni. Talán az a szerencsém, hogy ott volt néhány fiatal, rapper cuccot viselő srác, akik szó szerint leszedték rólam, s aztán a járműről is az eszelős alakot. Hátborzongató, hogy ebben a városban, akár egy munkába siető tömeg kellős közepén is simán elvághatják a torkunkat, ha nincs szerencsénk. Anélkül, hogy bárki közbelépne.

Én azt mondom, ha már úgyis hihetetlen méreteket ölt a bűnözés és az erőszak, legalább a mentális sérültekkel kezdeni kellene valamit. Miért kellett bezárni a Lipótmezőt, vagy az ahhoz hasonló pszichiátriai intézményeket, és a sok skizofrént szélnek ereszteni az országba? Nem leselkedik ránk így is éppen elég veszély? Vannak döntések, amiket képtelen vagyok megérteni. Ráadásul a szociológusok felmérései szerint az idegileg kikészült emberek száma csak nőtt a gazdasági válság kezdete óta, rengetegen küzdenek megélhetési és ennél fogva lelki problémákkal is...el tudom képzelni, hogy van az a szituáció, amikor az embert már csak egy hajszál választja el az őrülettől.

A fő probléma az, hogy amikor valaki észreveszi önmagán, hogy baj van, többnyire nem kér segítséget. Egyrészt mert szégyenli, másrészt mert lelki, idegi alapú a gondja, tehát nem is olyan fontos. Már miért ne volna az? Én nem értem az embereket. Ahogyan teljesen természetes, hogy a krónikus náthánkkal orvoshoz megyünk, annak is evidensnek kellene lenni, hogy törődünk a lelkünkkel. Attól, mert valaki felkeres egy pszichológust, még nem dilis, hanem tesz azért, hogy ne is váljon azzá. Nagy különbség. Ráadásul tisztelendő ebben a mai világban, amikor folyamatosan csak elfojtunk, elfojtunk, elfojtunk...ez pedig tragédiákhoz vezethet.

Én jártam már pszichológusnál, természetgyógyásznál, prána-nadi mesternél is, és egyben vagyok, többé-kevésbé harmóniában önmagammal. Ezekben az őrült mindennapokban nincsen abban semmi szégyellnivaló, ha valakinek segítségre, útmutatásra van szüksége. Inkább ez, mint hogy még jobban elszaporodjanak az őrültek az utcán, akiket a honatyák ránk engedtek. A hajléktalanok azt mondják, azért töltik az éjszakát inkább az utcán, a szálló helyett, mert ott sok a bolond, s még megölnék őket, amikor lekapcsolják a lámpákat...dermesztő.

Sok dologban képesek vagyunk összefogni. Árvízkárosultakon, katasztrófa sújtotta területek lakóin segítünk, ha kell, pénzt gyűjtünk állatmenhelyeknek, és megtisztítjuk a zöld területeket a szeméttől. Talán a saját, és a szeretteink biztonsága érdekében is összefoghatnánk egy fontos ügyben, nem? Az az ember a 4-es villamoson akár a gyerekemet is meglökdöshette volna. Vagy épp a Tieiteket is...:(

Kitti

 


Címkék:
Értékelés: 4.27 Hozzászólások: (8)

X-faktor kulisszatitkok!

Egy újságíró életében az ősz igazi hajsza, tekintve, hogy ilyenkor dübörögnek a tehetségkutató műsorok. Karácsonyig meg sem állunk! Persze, azért élvezem, hogy bepillanthatok a kulisszák mögé. Többek között, ezért is szép ez a szakma. Az ember mindent picit előbb tud, mint mások. :-)

 

A minap az X-Faktor házban jártam, ahol már minden versenyző az izgalom felhőjében lebeg. Kicsit rezignáltak, kicsit fáradtak, fel vannak spannolva, de ez így normális, hiszen nagyon sok múlik azon, hogy sikerül nekik a szombati verseny. Senki nem szeretne elsőként kiesni a mezőnyből, de valakinek azért muszáj...erre nem akarnak gondolni. Most még. Csak arra koncentrálnak, hogy a legjobbat hozzák ki magukból.

Takács Nikolasz azt mesélte, alig tud aludni éjjel, mert az adrenalin egész nap tombol az ereiben. A napjuk percről percre be van osztva: meg kell felelni énektanárnak, koreográfusnak, mentornak - ezek a dolgok pedig súlyos terheket rónak rájuk, de már nagyon várják a szombati megmérettetést. Miközben beszélgettünk, észrevettem a gyémántra hajazó fülbevalóját, és mosolyogtam magamban...tudjátok, az én gyémántfiúmat is Nicknek hívják, már csak ezért is az olvasóim nagy kedvence. Az egyik lány a "kemény magból" Nikolasz rajongói klubot hozott létre a Facebookon...:-)

Vastag Csabát már régen ismerem - még a Popdarálók zenekar tagja volt, és egész másként nézett ki, amikor először találkoztunk. A haja például hosszú volt, és rengeteget panaszkodott miatta, mert folyton begöndörödött, és egy hajvasalóval a táskájában járt-kelt nap, mint nap. Már akkor kiszúrtam a különleges ékszerét: Csabi egy villát hord a kezén, karkötőnek meghajlítva. A stílus sokat változott, de a villa maradt...reméljük, szerencsét hoz majd neki a színpadon. Figyeljétek az adásban, lesz-e villája, vagy sem!

Domonkos Fanni az X-faktor mellé egy bizonyos tavasztündér faktort is kapott, amikor a világra jött. :-) Szürke, szeles őszi nap volt, amikor találkoztunk, a szürke, szeles belvárosban, ő pedig üde zöldben, mosolyogva, csacsogva osztotta a pozitív energiát mindenkinek, aki csak a közelébe ment. Elmesélte, hogy nem szereti a beszédhangját, mert elég sokan kritizálják miatta. Azt gondolják, affektál, pedig ő tényleg olyan orgánumot kapott a sorstól, mintha folyamatosan héliumot szívna. Ez a találó gondolat a főszerkesztőmtől származik, Fanni pedig egyetért. :-) De amikor elkezd énekelni...ég és föld egybeszakad. :-)

Egyet kell értenem a mentorokkal: akik bekerültek az X-Faktor döntőjébe, azokban megvan az a bizonyos plusz, ami igazi sztárrá emel egy előadót. Már csak az a kérdés, a műsorban megszerzett népszerűségét ki milyen ügyesen kamatoztatja majd a jövőben. Ti egyébként kinek drukkoltok?

Más téma: kiadás előtti hajrában van a Gyémántfiú, és a könyvkiadó arról szeretne tájékozódni, milyen példányszámban érdemes megjelentetni a regényem. Ezért a honlapomon ma egy hírlevél opció indul, amire e-mail címmel feliratkozva jelezhetitek, hogy Benneteket érdekel a könyv. A fenti Gyémántfiú banneren keresztül könnyen elérhetitek. Mindenkinek köszönöm, aki egy-két klikkeléssel hozzájárul a második könyvem sikeréhez! :-)

Szeretettel:

Kitti


Címkék:
Értékelés: 4.20 Hozzászólások: (3)

Fényemberek-új netregény! :)

Második könyvem, a Gyémántfiú elindult a kiadás útján, így nemrégiben nagy lendülettel kezdtem bele a Fényemberek című misztikus-romantikus regényembe, melynek fejezetei mától olvashatóak a személyes honlapomon. :-) Ez most egy kis ajánló!

  

FÉNYEMBEREK

 

Képzelj el egy világot, ahol a lények – mert embereknek nem nevezhetők, ahhoz túl tökéletesek, - hihetetlen gyorsak, titokzatosak, az érintésük éget, az aurájuk hívogat. Ha ők azt akarják, ég és föld egybeszakad, viharos szelet keltenek, repülnek, álmokat váltanak valóra, vagy épp lelkeket küldenek mennybe, vagy pokolba.

Ebbe a félelmetes-gyönyörű, különös világba csöppen bele Jane Andrews, az átlagos egyetemista lány – ráadásul önhibáján kívül. Mindent elkövet, hogy ne kerüljön a Fényemberek hatása alá, hogy élete visszazökkenhessen a rendes kerékvágásba: oda, ahol egy végzetes betegség utolsó fázisában szenvedő édesanyját ápolgatja, s számolja a perceket, amiket még vele tölthet…

A mamája halálával azonban minden megváltozik. Jane egy égi jelenésnek köszönhetően rájön, nem marad egyedül: a sorsát rábízza valakire, aki a Fényemberek világából való. Valakire, aki immár az egyetlen kapcsolat elhunyt édesanyjához. Végzetes szerelembe esik az ezüstpöttyös pillantású Chris Diamonddal, s ezáltal örökre búcsút mondhat a manhattani fiatalok viszonylag nyugodt életének…

Égi és pokoli erők vadásznak rá, mert rájött arra a titokra, amit egyetlen embernek sem szabad tudnia…vagy, valami más az, amiért az életére törnek?

A felsőbb erők tudják, Chris és Jane szerelme egyet jelent az apokalipszissel, olyan kapcsolat, ami soha nem teljesedhet be.

A Fényemberek története egy különleges szerelmespár meghatóan elszánt menekülése a biztos vég elől…

Gyertek, olvassátok! :-)

A Gyémántfiú bannerre kattintva érhetitek el, a nap folyamán bármikor kikerülhet az első fejezet.

Dolgozunk azon, hogy hamarosan legyen a Fényembereknek saját bannere is. :-)

Szép Napot!

Kitti

 

 


Címkék:
Értékelés: 4.71 Hozzászólások: (1)

Novodomszky Éva váratlan szülése

Gyönyörű félig olasz, félig magyar kisbaba látható a Meglepetés magazin aktuális címlapján, édesanyja, Novodomszky Éva karjaiban. Az a megtiszteltetés ért, hogy az MTV népszerű műsorvezetője velem beszélgetett először második kisfia, Marco születéséről.

 

A baba akkor jön, amikor ő akar. Teljesen lényegtelen, mit jósolnak az orvosok, - persze, azért bízunk bennük. Így volt ezzel Évi is, aki teljes lelki nyugalommal szállt repülőre várandósan. Álmában sem gondolta volna, hogy az újabb családtag már nem a pocakjában, hanem a karjában lesz, amikor hazajönnek Olaszországból.

Amikor beszélgettünk, azoknak az édesanyáknak a lelkesedésével mesélt, akik alig néhány hete adtak életet a gyereküknek. Történetét hallgatva automatikusan beugrottak, s felerősödtek bennem a saját szülésemmel kapcsolatos emlékek is. Négy és fél év telt el azóta, de mintha csak egy pillanat lett volna.

Persze, az én Ádámom sem akkor jött, amikor a papírforma szerint kellett volna. Igen aktív kismama voltam, még az utolsó napomon is dolgoztam - a kolleganőim fogadásokat kötöttek arra, hogy vajon riportról, vagy a számítógépem mellől visznek majd a szülőszobára. Végül egyikük sem nyert, mert Ádám nem akarta megzavarni a munkamenetet, és úgy döntött, az éj leple alatt érkezik. Miután megszületett, hajnal hatkor sms-t küldtem Ványik Dóri kolleganőmnek: legyen kedves, és menjen el Pálffy Istvánhoz beszélgetni, mert nekem közbejött valami...azaz, valaki! :-)

Szülés után, a kórházban töltött második napomon a baba édesdeden szundikált mellettem, amikor bejöttek a szobánkba a Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat munkatársai, akiknek a létezéséről addig nem is tudtam. Beszélgetni kezdtünk, s már pár perc alatt felébredt bennem a vágy, hogy írjak a munkájukról...a cikk pár napon belül el is készült. Ennyit a nagy fogadalmamról, ami az volt, hogy legalább három hónapig nem írok, csak babázom. Ebből természetesen semmi nem lett.

Ugyanakkor nem érzem, hogy a kisfiam bármilyen szinten is kárát látta annak, hogy dolgoztam. Mivel az interjúk miatt heti egy-két alkalommal emberek között voltam, a kismama-depresszió is kimaradt az életemből. Nem éreztem magam bezárva a négy fal közé, és a beszélgetéseim után mindig hatalmas lelkesedéssel mentem haza "anyukának lenni".

Mai napig sokan csodálkoznak azon, hogy huszonhat éves létemre van egy majdnem ötéves fiam, tudom, ma már nem divat ilyen fiatalon szülni. De én sosem bántam meg, mert Ádám léte rengeteg pluszt adott a személyiségemhez, ő az, aki szó szerint felelősségteljes felnőttet nevelt belőlem. Egész más ember lettem, mióta anya vagyok - olyan, mintha az Ádi létezése előtti időszak egy másik életem lett volna. Távolinak tűnik, elmosódik, nem tiszta...

A gyerek egy valóságos katalizátor. Minden téren. Ha anya leszel, megtanulsz bánni az idővel, a fakanállal, a vasalóval, s három perc alatt képes leszel elkészülni reggelente. Megváltoznak a prioritások az életedben, csakúgy, mint a baráti köröd összetétele. Szomorú, de igaz: a gyermektelen, szingli barátnőimmel eljutottunk odáig, hogy már nem volt mit mondanunk egymásnak. Ők nem értették az én gondjaim, s számomra sem voltak már fontosak azok a dolgok, amik őket foglalkoztatták. Nem tudtak mit kezdeni a képzeld, felemelte a fejét, ennyit meg annyit evett, nem sírt oltáskor, belázasodott, egész éjjel hányt "típusú" problémáimmal...s ez valahol természetes is. Azért remélem, ha egyszer ők is anyukák lesznek, "visszakapom" majd őket. :-)

A kisgyermekes lét szépségei bőven kárpótolnak a kevesebb szabadságért. Bár már nem tivornyázzuk végig a város összes szórakozóhelyét, hétvégén baráti ebédeket rendezünk, sákányt eregetünk, kirándulni megyünk, vagy versenyt futunk a domboldalban. Őszi leveleket gyűjtünk, gesztenyét szedünk, és hosszas eszmecseréket folytatunk arról, Erik miért húzta meg az oviban Ancsa haját...az élet így kerek, így szép, legalábbis számomra.

A kicsi fiam ma reggel magához ölelt, és azt mondta nekem: "Anya, én úgy szeretlek téged, hogy felrobban a szívem." Hát nem ér meg minden lemondást egy ilyen gyerek? :-)

Legyen szép Napotok!

Kitti


Címkék:
Értékelés: 2.55 Hozzászólások: (6)

A sztárok új diétás csodája

Én úgy működöm, - s gondolom Ti is, - hogy amiről sokat beszélnek körülöttem, az előbb-utóbb elkezd érdekelni. Így voltam akkor is, amikor nap, mint nap hallottam valamilyen formában az "édesgyökér" kifejezést, szerencsére nem rám mondták. :-) A sztárok által kedvelt, új fogyasztó csodaszerről van szó.

 

Peller Marianna és testvére, a népszerű színésznő, Anna már évek óta hadakoznak a kilókkal, több-kevesebb sikerrel. Nincs ezzel másként Jáksó Laci sem, aki saját bevallása szerint sokkal jobban szereti annál a szalonnát fehérkenyérrel éjfélkor, minthogy igazi, kőkemény diétába kezdjen. Hasonlóképpen vélekedik erről a kérdésről Gombos Edina is, aki él-hal a magyaros konyháért, nem szeret az éhségtől szenvedni, viszont úgy érezte, van rajta néhány fölösleges kiló.

S hogy mi a közös bennük? Az, hogy mindegyiküknek egy dolog oldotta meg a problémáját: egy olyan készítmény, amit magyar kutatók fejlesztettek ki kifejezetten azoknak a fogynivágyóknak, akik képtelenek megálljt parancsolni az étvágyuknak. Persze, mondják, kalóriacsökkentés nélkül fogyni nem lehet. Ez igaz is, ám nem akkor, ha valami úgymond "takarékra teszi" a hízásra hajlamosító géneket, felpörgeti az anyagcserét és kicsit visszafogja a falási kényszert. Ezt tudja a hírességek által kedvelt új diétás csoda, ami magában hordozza a hatóanyagot: az édesgyökérből kivont glabridint- és ez a kulcs.

Régebben az is meglátszott rajtam, ha egy meggymagot lenyeltem keresztbe, olyan vékony voltam. De amikor anyuka lettem, ez megváltozott: átalakult a hormonháztartásom és itt is, ott is megjelentek kicsi - de a hiúságomat bántó - párnácskák. Három év leforgása alatt eljutottam odáig, hogy minden nap sportolok - futás, torna, biciklizés, - de még így is rögtön észreveszem magamon, ha csak egy hétre is elengedem magam lakmározás terén. Nem akartam az új csodaszerről írni, míg ki nem próbáltam - általában mindent kipróbálok, minden voltam már, csak akasztott ember nem. A legdurvább a swingerklubban tett látogatásom volt, ehhez képest az édesgyökér-kivonat tesztelése semmiségnek tűnt. :-)

Szóval, lényeg, hogy működik, ezért akartam erről a felfedezésemről okvetlen mesélni Nektek. Elkezdtem használni, s mellette, ettem, amennyi jólesett. Egy hónappal később ráálltam a mérlegre, az eredmény: mínusz két kiló, azt hittem rosszul látok. :-) Az én esetemben ez arra jó, hogy elengedhessem magam, hogy alkalmanként este tízkor is elpusztíthassam a párom által sütött három nutelláspalacsintát - lelkifurdalás nélkül. :-) Különben is, a férfiak szeretik, ha egy nőnek jó az étvágya. :-) A regényírással töltött éjszakákat pedig egyszerűen nem tudom végigcsinálni csoki és tejeskávé nélkül, ez van.

Erről jut eszembe: már csak három hét és sajnos, "le kell kapcsolnom" a honlapomon a Gyémántfiú történetet, mert november 15-én megjelenik. A Kiadónak tett ígéretem szerint az utolsó 100 oldalt már csak a könyvben olvashatjátok el. Ez az ára annak, hogy a polcunkra tehessük. DE: októberben felkerül a weboldalra a Fényemberek első fejezete. :-) Bízom benne, hogy Christ és Jane-t is úgy tudjátok majd szeretni, mint Nicket és Heily-t. :-)

Szép Napot!

Kitti


Címkék:
Értékelés: 5.00 Hozzászólások: (11)

Utazásom egy régi életembe...

Magamtól sosem vetemedtem volna arra, hogy elmenjek egy reinkarnációs utazásra - ehhez túl realistának gondolom magam. Aztán a Marie Claire magazinnak készülő összeállításom miatt kirándulni indultam egy előző életembe...sokkoló, fantasztikus, megdöbbentő! Figyeljetek csak!

 

Hála Dallos Ági "túravezetőnek", négy meghatározó jelenetet láthattam egy korábbi életemből. Persze, azért nem volt ilyen egyszerű a dolog. Enyhe hitetlenséggel küzdve feküdtem le az ágyra, ahol ő betakargatott és megkért: tudatosítsam magamban, bármit látok, bárkivel találkozom, bármi történik velem az utazás során, a valóság az, hogy itt vagyok vele a szobában és nem eshet semmi bajom. Fogalmam sem volt mire céloz ezzel...csak akkor értettem meg, amikor belemerültünk.

Az utazás nem hipnózisban zajlott, végig éber voltam, ám egy meditációval megváltoztatott tudatállapotban beszélgettem Ágival a kétórás kirándulás során. Az élmények, amiket megéltem, valóságosnak tűntek. Olyannyira, hogy éreztem a fájdalmat, a boldogságot, az érintéseket, a hideget, a meleget, s a halálom pillanatában azt, ahogyan a lelkem elhagyja a testem. Most azt gondoljátok, megőrültem, igaz? Sebaj, szerintem is. :) Azért most nagyvonalakban elmesélem Nektek, hogy az éberség és álom határán lebegve mit láttam, ki is voltam én az egyik előző életemben.

Egy muszlim nő, akit Amirának hívnak. Egy tehetős család legnagyobb lánya. Az első jelenetben épp az esküvőm napjára készültem, különböző kelmék között válogattam a hugommal, Mirdával a menyasszonyiruhámhoz való anyagot. De valami hihetetlen kelletlenül. Nem akartam férjhez menni. Az ember, akihez hozzá akartak adni, egy gazdag kereskedő volt Cairo-ban, valamiért fontos volt a családomnak, hogy ő legyen a férjem, de nem tudom, miért. Nem derült ki.

A következő jelenetben a tengerparton ültem. Már nem a muszlim nők jellegzetes testet beborító öltözékében, hanem egy rövid, szellős ruhában. Törtem a fejem valamin, egy fontos döntés előtt álltam. Hátranéztem, s mögöttem, nem messze volt egy kis ház, amolyan nyárilak féle. Elindultam felé. Odabenn teljes csend honolt, a légy zümmögését sem lehetett hallani, a hajnali nap sugarai vonták aranyba a kis szobát. Az ágyam jobboldalán egy férfi aludt. Megdöbbenve konstatáltam, hogy őt a mostani életemből ismerem. Nagyon megbántott egyszer. Julien. Futott át az agyamon. Ebben az egyiptomi életemben ő volt Julien, a francia utazó, aki lázadó lényem számára megtestesítette a szabadságot. Aki megígérte, hogy engem is felszabadít, hogy elmegyünk messzire, ahol már nem ér el bennünket a családom haragja, s végre lehullanak rólam a bilincsek, amiket a kultúránk aggatott rám. (Megjegyzem, többször jártam már Egyiptomban, s mindig ledöbbentett az ottani nők elnyomottsága, olyannyira, hogy ezt ki is fejtettem, amiért nem néztek rám valami szépen a helybéli férfiak.)

A felismerés, hogy miért kérte tőlem az elején Ági, amit kért, akkor ért, amikor a következő jelenetben tudatosult bennem, Julient megölték miattam. A férjem tette, aki rájött, mit terveztünk - a mi törvényeink lehetővé tették a nyilvánvaló gyilkosság megúszását is. Ha a bűnös csak két másik férfit maga mellé állított, aki az ártatlansága mellett voksolt, az ügy törvényszék elé sem került. Julient eltették láb alól, hiába várta őt haza a családja Európában. Engem pedig bezártak. Szó szerint.

Amikor a negyedik életkép rámtalált, először a perzselően forró homokot éreztem a talpam alatt, s a nehéz ruháim súlyát. Amikor körülnéztem, láttam, hogy a karomban egy pici gyerekkel lépkedek sietősen a sivatagban és keresek valamit. A baba arcában a jelen életem szerelmének vonásait véltem felfedezni. Kerestem valamit. Egy várost, egy kikötőt - ismertem a sivatag minden négyzetcentiméterét. Amikor tudatosult bennem, hogy megszöktem, hátranéztem, s már láttam is őket, akik engem üldöznek. Mint a rémálmaimban, úgy hagyott el az erőm, a mozdulataim lelassultak, nem működtek a reflexeim. Tudtam, hogy elkapnak, hogy esélyem sincs. Megálltam, szembefordultam velük és magamhoz szorítottam a kicsit. A másodperc törtrésze alatt mellettem termettek, azzal együtt, hogy kitépték a karomból a babát, hideg penge szúrását éreztem a nyakam környékén...

A halálom pillanatában összeszorult a mellkasom. Legalább fél percig képtelen voltam levegőt venni, olyan érzés volt, mintha valami kiszakadt volna a testemből. Kívülről láttam, ahogy húznak engem a sivatag homokjában, hallottam a síró kisgyermek hangját...Ági kiáltása rángatott vissza a jelenbe: ne felejtsd el, hogy hol vagy! Itt vagy nálam és biztonságban vagy! Ólomnehéznek éreztem a szemhéjam, ahogy felpillantottam, s észrevettem, hogy a füleimbe csorognak a könnyeim...

Nem tudom, csupán a tudatalattim játéka volt-e mindaz, amit láttam, de annyi biztos, hogy az élmény segített nekem elfogadni olyan sérelmeket, amiket eddig nem tudtam, megérteni olyan történéseket, amiket eddig felfoghatatlannak éreztem. Annyi arab nevet, amennyit az utazás során én Áginak elsoroltam, sosem tudtam, konkrét muszlim vallási törvényekről, városokról, helyekről, időpontokról beszéltem - mindennek utánanéztem a neten és megdöbbenve konstatáltam, hogy minden úgy volt, ahogy mondtam. Ezek után, még a szkeptikusoknak is azt mondom, próbálják ki bátran!

Ez most kicsit bőlére sikeredett, nézzétek el nekem! :) Még mindig az élmény hatása alatt állok és egyszerűen kikívánkozott belőlem mindez. Ígérem, legközelebb a realitás talaján maradok és írok Nektek Nagy Feró feleségéről, SP rajongóiról, meg Geszler Dóri Pilates-edzéseiről is. :) De most a reinkarnációs utazás váltotta ki belőlem azt a bizonyos WOW-faktort. :)

Szép Napot!

Kitti


Címkék:
Értékelés: 4.96 Hozzászólások: (6)

SP jelenség - mit szóltok hozzá?

Mivel már kinőttem a tinikorból, talán nem ciki, hogy SP-ről először januárban hallottam, konkrétan Brasch Bence barátjától. Azóta azonban eltelt fél év és már nincs olyan nap, hogy ne hallanám a nevét. A napokban személyesen is találkoztam a zenekedvelőket igencsak megosztó tinisztárral.

Először a tizenéves lányismerőseim vágyakozó sóhajai, majd az újságok rémhírei - már megint megsérült egy rajongó SP koncertjén, - az ajánlott oldalak a Facebookon, majd végül már az is szembehozta velem Éder Krisztiánt, ha kinyitottam a csapot. :-)

Na jó, nem viccelek. Szóval kíváncsi lettem rá, s mivel úgy éreztem, a 22 éves zenész megosztó személyisége igencsak borzolja a kedélyeket, meggyőztem a főszerkesztőnket arról, hogy készítsünk vele egy interjút. Mert ha a mi olvasóinkat közvetlenül nem is, de a lányaikat bizonyára érinti az SP - láz.

Aki még nem volt Krisztián valamelyik koncertjén, annak, csupán az érthetőség kedvéért leírom most, hogy ezért a srácért egyszerűen megőrülnek a rajongói. De szó szerint. Ahhoz hasonló lelkesedést, ahogyan a lányok sorbaállnak nála akár órákig egy közös fotóért, vagy hogy egyáltalán egy másodpercre a szemükbe nézzen, korábban, bevallom, csak a sulibálon láttam anno, amikor megjelent Szandi. :-) Mondjuk, nekünk eszünkben sem volt rávetni magunkat, de a mai világ már más...

Meddig fokozódhat még az őrület? Krisztián hiába kéri a közönségét, vigyázzanak egymásra, nem valami hatékony: egy kislánynak eltört a lába a tömegben, mert egyszerűen letaposták a többiek, egy másikat belöktek a mozgólépcső alá, s a szerkezet csúnyán megsebesítette. Persze, sokszor olvastunk már a világsajtóban olyat, hogy Madonna vagy Britney koncertjén halálra tapostak valakit, szörnyű, persze hogy szörnyű, de ezek a hírek mégis távolinak, valószínűtlennek tűntek. A mi kis országunkat eddig elkerülte ez a fajta fanatikus bálványimádat.

S mit szól ehhez maga a kiváltó ok, azaz Éder Krisztián? A Meglepetés jövőheti számában többek között ezt is elolvashatjátok. A vele készült beszélgetés során a hallomásból róla kialakult kép teljesen összeomlott bennem és felépült egy másik...egészen kellemesen csalódtam. :-)

Ti mit gondoltok erről az egész hisztériáról, ami körülötte kialakult?

MÁS téma: Ha a számításokat semmi nem húzza keresztül, november 15-én IGAZI, KÉZZELFOGHATÓ KÖNYV formájában is megjelenik a GYÉMÁNTFIÚ! :-) Nagyon köszönöm Nektek a sok-sok levelet, amit a Kiadónak küldtetek, a kedves érdeklődés meghozta gyümölcsét! :-)

Szép Napot Nektek!

Kitti


Címkék:
Értékelés: 5.00 Hozzászólások: (4)

Lehet magyar előadóból világsztár?

Ez a kérdés foglalkoztat, főként, hogy a tehetségkutató tévéshow-k készítői azt az üzenetet plántálják belénk a reklámok által: igen, lehet. Én ennél azért szkeptikusabban állok ehhez a dologhoz.

Nem azért, mert nem hiszek abban, hogy vannak kishazánkban nagyon tehetséges emberek, akik már-már "pattinsoni-módon" ragyognak ki a többiek közül, sőt! Ha végignézek az elmúlt évek tehetségkutatóinak mezőnyein, szerintem nem egy olyan előadót "kitermeltek" a kereskedelmi televíziók, aki nemzetközi szinten is megállná a helyét. Csakhogy hol vannak ők már azóta?

Emlékeztek még Schmidt Barbarára? Vagy Gaál Csaba Boogie-ra? Esetleg Kandech Evelynre? Igen, néhány éve értük volt oda az egész ország, mostanság pedig csak elvétve hallunk róluk. Ha ugyan hallunk. Most Oláh Ibi szavai jutnak eszembe, ő az, aki egyszer mondta nekem: ha bekerülsz a sztárcsináló gépezetbe, nem biztos, hogy képes vagy elviselni. Hogy mások mondják meg neked, milyen ruhában érezd jól magad, milyen sminkben, hogy viselkedj és milyen stílusban énekelj. Vannak akik nem adják fel az egyéniségüket, s ezért nem éri el a csillaguk az ég tetejét. Vannak, akik nem elég simulékonyak ahhoz, hogy elfogadják a menedzsment intését, akik tudják, mi az, ami populáris, ami eladható még most is, amikor az egész zenész szakma őrültnehéz helyzetben van. Kompromisszumok nélkül nincs karrier, ez tisztasor.

Hiába, ez a kis ország nem tud ennyi tehetséget eltartani, ezt ki kell mondani. A zenészek, akik évtizedek óta a pályán vannak, panaszkodnak: amikor mennek a tehetségkutató műsorok, felkopik az álluk, mert nem ők vannak fókuszban, nap mint nap a képernyőn, tehát a felkéréseik is megfogyatkoznak. Az új üdvöskék esetében pedig ott a veszély: ha vége a versenysorozatnak, s nem tudnak elég ügyesen élni a rájuk szakadt népszerűséggel, akkor irány a süllyesztő. Ebbe pedig akár bele is lehet halni...és sajnos nem csak képletesen értve. A siker egy szeszélyes barát, aki egyik pillanatban eufórikus állapotba juttat, a másikban tőrt vág a hátadba. Egyáltalán nem irigylem az új sztárjelölteket, mert amit magukra vállaltak, az a felszín csillogása ellenére egyben lélekőrlő, kemény munka is. A Smink nélkül című regényem többek között ezt a jelenséget is boncolgatja...

Persze, azért nagyon szép álom, hogy egyszer nekünk is lesz egy Madonnánk, vagy egy Robbie Williamsünk. Valószínűleg már van is, csaképp nem a Sportarénában, hanem egy karaokébárban énekel hétvégenként a felfedezésére várva. Szenzációsan tehetséges emberekben nincs hiány, innentől kezdve csak menedzsment és pénz kérdése minden. Amire kíváncsi vagyok, hogy a tévék a versenyek befejezése után milyen szinten egyengetik majd az új felfedezettek karrierjét, lesz-e lehetőségük a nemzetközi áttörésre...? Nektek is feltűnt, hogy a tavaly ősszel befutott énekeseket egyre kevesebbet látni a tévében...?

A fentiek fényében természetesen biztos vagyok benne és fenntartások nélkül elhiszem, hogy most majd megáll a futószalag és jönnek az állócsillagok, utat törve maguknak a világ színpadaira. :-) És ti?

Szép Napot Nektek!

Kitti

 


Címkék:
Értékelés: 3.75 Hozzászólások: (1)
 [1]  [2]  [3]   

BLOG LEÍRÁSA

MAGAMRÓL

ÜZENŐFAL

2012-01-30 19:32:26 Kathy Kedves Kitti ! jan.25-n találkoztunk, de. 11-kor.Fantasztikus a Fényemberek,köszönöm Neked.

2011-12-21 14:44:41 Nati Kedves Kitti!
Teljesen elvarázsolt a könyved, vagyis csak a 21. fejezetig olvastam, mert addig van meg.
Kérlek küld el Nekem, mert majd megöl a kíváncsiság, hogy mi lesz Chris-sel és Jane-nel. Minden gondolatom a könyv körül forog.
Kérlek küld el nekem.
E-mail címem:
natika15@citromail.hu

2011-08-27 12:19:21 vityol Mikor és hol lehet olvasni a Smink nélkül folytatását? Nagyon jó!

2011-05-23 13:18:29 Stünde tévedtem a Féynembereket olvastam!!:D
már annyi könyvet elolvastam hogy néha nem tudom minek mi a címe:D

2011-02-07 19:28:08 Kriszti Kedves Kitti! Észveszejtő, ahogy írsz! Öröm, hogy ilyen tehetséggel áldott meg minket a Sors. A Gyémántfiút imádtam, most kezdem a Fényembereket. Azt kell hogy mondjam, jó a Harry Potter és a Twilight saga is remek... De ez mindkettőt veri! Miután elolvastam a könyved, én is írni kezdtem. Köszönöm, hogy megadtad ezt a csodás élményt!

2010-10-01 14:23:23 Relay Amikor egy általánosba jártunk, sosem gondoltam volna, hogy épp te leszel az, aki ekkora karriert fut majd be. Mindig is furcsa kis szerzet voltál, és emlékszem, hogy nem nagyon szerettek. Még mindig előttem van a kép, ahogy a fiúk elvették a verseid, amiket órán írtál, hangosan felolvasták szünetben és kinevettek miattuk. De nagyon büszke vagyok rád, mert mint ahogy ők, akik kiröhögtek téged, nem, de te elmondhatod magadról, hogy elértél valamit az életben! Gratulálok hozzá!

2010-09-22 22:46:38 mkcs Szia Kitti !

A kezdetektől a Fényemberekre vártam !
A Smink nélkül is tetszett és a Gyámántfiú is -végül belopta magát a szívembe - , de igazán kíváncsi vagyok a Fényemberek 2. fejezetére ! mkcs

2010-09-16 22:06:48 Ambrus Petrus Szia Kitti! Hihetetlen csaj vagy (Ezt jó értelemben mondom)! Imádok olvasni, ha valami megfog, a könyvet egyszerűen nem tudom lerakni( persze ha van rá időm). Volt már rá példa, hogy egy hónap alatt közel 4 ezer oldalt olvastam el. A lényeg, hogy amit írsz az változatos, mindig új, laza, kötöttségek nélküli. Egyszerűen fantasztikus. Puszika!

2010-09-14 16:15:47 monika65 Kedves Kitti!
Kíváncsi volnék a véleményedre... http://monika65.blog.nlcafe.hu
előre is kösz!!

2010-09-08 16:02:09 Gréty Robinson Szia Kitti!
Ez egyszerűen hihetetlen, amit a nagy utazásodon átéltél. Wow. Szerintem is :) Én is kíváncsi volnék, hogy én ki lehettem egyik előző életemben! Talán egyszer majd rászánom magam és utána kutatok! További szép napot!
Pusszantás: Gréty

2010-08-24 13:35:10 Melinda Szia! Nem voltunk osztálytársak, de én mindenesetre emlékszem rád. Középiskolában voltunk sulitársak. Mindössze 1 évig. Sajna. De jó volt az is. Sokat lehetett tőled tanulni. A diákok vezetőjeként példát mutattál. Szép napot továbbra is. -Melinda-

2010-08-23 11:14:51 Szurovecz Kitti Kedves Melinda! :-) Nagyon köszönöm. Most csiklandozza az oldalam a kíváncsiság, melyik Melinda lehetsz, mert 4 iskolába is jártam és mindenhol volt Melinda osztálytársam. :-)

2010-08-17 13:44:12 Melinda Szia Kitti! Már régen is látszott rajtad, hogy tehetséges vagy. Gratulálok a sikeredhez. -Egy régi iskolatársad-

2010-08-16 16:09:10 szurovecz.kitti Kedves Szeka! Mindig pontos i-vel írtam a nevem és magasról teszek a trendekre.:-)

2010-08-12 07:44:36 szeka Kitti, ha már olyan veszettül trendinek képzeled magad, miért nem írod y-al a végén a neved?

2010-08-09 08:59:43 Rita Szia Kitti! Te aztán érted, hogyan csigázd fel az ember érdeklődését :)).Biztos vagyok benne, hogy ez a könyved is nagy sikerű lesz majd, akárcsak a Gyémántfiú és a Smink nélkül. Gratula ;)

2010-07-29 10:54:53 Miri Kitti! A nice-on láttam egy cikket a készülő webes könyvedről és 1 nap alatt elolvastam az eddig kitett 220 oldalt! :-) Elképesztően jó és a Smink Nélkül beharangozója is nagyon felkeltette az érdeklődésem. Attól tartok, velem szereztél egy új rajongót! Puszi: Mirjam

2010-07-14 16:44:23 Weninger Reni Szia Kitti, nagyon örültem amikor a minap azt olvastam a Facebookon hogy lesz majd 2. regényed. Remélem, hogy a Smink Nélkül második része mert nagyon-nagyon tetszett nekem a könyv. :-) És mikor? Mert már a Gyémántfiút is elolvastam, azaz teljesen kifogytam belőled! :-) Szimpatikus hogy minden olvasóddal szóbaállsz és Te magad szerkeszted a rajongói oldalad. NAGYON SOK SIKERT KÍVÁNOK NEKED, HIHETETLEN TEHETSÉGGEL ÁLDOTT MEG A SORS! Szeretettel, Reni

2010-06-25 22:50:59 Solymos Zoltán :) Szia Kittilány! Szoktam nézegetni a blogod, értelmes gondolataid vannak, jól írsz, tetszik. A Smink Nélkül című könyved megvettem a csajomnak szülinapra, aztán meg lenyúltam tőle! :) Végre egy nő, aki meri nevén nevezni a dolgokat! A sztori iszonyú jó, letehetetlen regény és nem csak nőknek.

2010-06-21 19:43:30 Dani Andrea Bocs, Kitti, de már nálam is kiverte a biztosítékot!

SZÓLJ HOZZÁ!

Név:
E-mail:
Két szám összege: 3 meg 9 =:
HOZZÁSZÓLÁS:
© StoryOnline 2007